2019. június 19-21. Spirit Hotel Sárvár*****

Számoljuk a napokat ->>

5. Smart Factory ConnAction konferencia

0 nap
0 óra
0 perc
0 másodperc

Gyártsunk okosan!

[ipar 4.0 konferencia]

ipar 4.0

Az ipari IoT és az ipar 4.0 ma már közismert fogalmak. Mégis komoly kihívást jelent több hazai gyártóipar vállalatnál a bevezetése - és még csak nem is feltétlenül a pénz az akadály!

Az ipar 4.0 bevezetése egyszerre jelenti technológiai, IT, humánerőforrás és menedzsment feladatok tömkelegét. A kihívások dacára mégis érdemes belevágni, ezért az idei konferenciát is annak szenteljük, hogy gyakorlati példák során mutassuk meg az ipar 4.0 bevezetéséhez szükséges folyamatokat, miközben megnevezzük, elemezzük és megoldásokat hozunk a felmerülő buktatókra. Legyen szó akár a társosztályok ellenállásáról, a hozzáértő személyzet vagy a technológia ismeretének hiányáról, illetve a megfelelő kivitelező kiválasztásának nehézségeiről. Az egyes előadások keretében nyíltan szembenézünk mindezzel, és már sok ízben bizonyított, gyakorlati javaslatokat adunk e helyzetek megoldására.

Az ipar 4.0 és az IoT a nagyobb üzemek kiváltsága lenne? Ezzel kapcsolatban is megosztunk néhány sikertörténetet hazai tulajdonú KKV-kkal a főszerepben, akik komolyabb tőke- és energiabefektetés nélkül voltak képesek átállni az ipar 4.0 alkalmazására. És megérte? A konferencián majd elmesélik!
Előadások

Szakértő előadók, valós tapasztalatok

A Smart Factory ConnAction egy ipar 4.0 konferencia, melyet idén 5. alkalommal rendezünk meg. Az idei eseményen is elismert hazai, elsősorban az autóiparból érkező gyártók vezetői és szakemberei mutatják be az ipar 4.0 jegyében elért eredményeket. Nem arról fogunk előadásokat tartani, hogy mi is az ipar 4.0, és hogy mekkora benne a piaci potenciál - ezekről már számtalan előadást hallhattunk az elmúlt években. A konferencia során mind felhasználói oldalról, mind a hazai illetve multinacionális beszállítói oldalról érkező előadóink olyan esettanulmányokat mutatnak be, amelyek konkrét, gyakorlati információkat tartalmaznak, és segítenek az ipar 4.0 felé vezető rögös úton való tovahaladásban.

Networking

Exkluzív networking lehetőségek

A ConnAction konferenciák során szakítunk azzal a tradícióval, hogy minden előadáson bent ülünk, akkor is, ha a téma érdekes, és akkor is, ha egyáltalán nem releváns. A Smart Factory Coordinator alkalmazással lehetőség van már 2 héttel a konferencia előtt a teljes program megszervezésére: előadások és szakmai programok - például workshopok, gyátlátogatások - kiválasztása, időpont egyeztetése a kiállítókkal továbbá más delegáltakkal, akikkel így információt és tapasztalatot lehet cserélni az iparági kihívásokat illetően. A konferencia 150-200 résztvevője közül a legtöbben Hozzád hasonló problémákkal és kihívásokkal néznek szembe. A Smart Factory Coordinator alkalmazás segítségével bármely résztvevővel egyeztethetsz időpontot már a konferencia előtt. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

Gyárlátogatás

Gyárlátogatás

A Smart Factory ConnAction konferencián immár hagyománya van annak, hogy 1-1 kiemelt, innovatív gyártót látogatunk meg a rendezvény keretében, ahonnan inspirációt tudunk meríteni a saját ipar 4.0 megvalósításunkhoz. 2016-ban a kecskeméti Mercedes, 2017-ben a győri Audi, 2018-ban az óbudai Festo, idén pedig az Opel szentgotthárdi, a Roto Elzett Certa lövői gyáregységeibe, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúrába látogatunk el a konferencia indításaként június 19-én, szerdán délelőtt. A gyárlátogatásokra a konferenciára már regisztrált résztvevők tudnak jelentkezni a Smart Factory Coordinator alkalmazásban.

Wellness

Wellness és sport

A Spirit Hotel Thermal Spa 10000 m2-es wellness-részlege garantálja majd, hogy a szakmai programok mellett kikapcsolódni is tudjunk. A csütörtöki napon erre dedikálunk külön időt, hogy legyen idő feldolgozni a sok beérkező információt. A konferencia második napjának reggelén pedig, hagyomány-teremtő jelleggel idén is futunk egy kört az ipar 4.0-ért.

guest-speaker-avatar-man-character-cool
200 Iparági szakember
seminar-talk-keynote-speak-speech
15+ Előadás
workshop
3 Workshop
name-card-business-exchange-introduction
# Networking lehetőség

Előadóink

[ipar 4.0 tapasztalatok]

Speakers

A Smart Factory ConnAction egy igazi ipar 4.0 konferencia. Előadóink nem arról beszélnek, hogy "mi is az az ipar 4.0". Már megvalósult megoldásokat, esettanulmányokat mutatnak be, a panel beszélgetések során a konkrét tapasztalatok megosztása kerül előtérbe.

Bóna Péter

[Com-Forth Kft., CEO]

Sós András

[Com-Forth Kft., Alkalmazásfejlesztő mérnök]

Gulyás Gábor

[HBPO GmbH, Technology Innovation Center Director]

Vincze Attila

[Arconic - Köfém Kft. Keréktermék Üzletág, IT&ABS Manager]

Fazekas Árpád

[Festo-AM Kft., Gyártóeszköz fejlesztés vezető]

Németh András

[ Dolphio Technologies Kft., CTIO]

Dr. Ködmön István

[Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., termelési igazgató]

dr. Tóth Martin

[Richter Gedeon Nyrt., Data Science témafelelős]

Virág Aladár

[T-Systems Magyarország Zrt., Industrial Development Manager]

Illyés Péter

[IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft., Ügyvezető]

Tunkel Richárd

[REACH, Műszaki igazgató]

Pintér Sándor

[SAS, Értékesítési vezető, Ipar és Közművek]

Salamon Dávid

[CloudStorm, CEO]

Rab Gergely

[DELL Technologies, Solution Consultant]

Smart Factory ConnAction 2018

Nézd meg az előző évi Smart Factory ConnAction videó összefoglalónkat!

Watch Video

Szakmai programok

[Menetrend]

Schedule

A Smart Factory ConnAction egy igazi ipar 4.0 konferencia. Itt már nem arról beszélünk, hogy "mi is az az ipar 4.0". Autóipari alkatrészgyártók és más feldolgozóipari szereplők, továbbá a legfontosabb megoldás szállítók már megvalósult megoldásokat, esettanulmányokat mutatnak be, a panel beszélgetések során a konkrét tapasztalatok megosztása kerül előtérbe, hiszen ez az az információ, amit azonnal tudnak használni a résztvevők a munkájuk során. 

 

Főbb témaköreink:

  • ipar 4.0 bevezetési tapasztalatok
  • kiberbiztonsági kérdések
  • adatgyűjtés, adatelemzés, Big Data
  • adatvizualizáció, UX (felhasználói élmény)
  • AI (mesterséges intelligencia), Machine Learning (gépi tanulás)
  • prediktív karbantartás
  • RPA (robotizált folyamatautomatizlás)
  • az ember szerepe az ipar 4.0 bevezetésében

  • Június 19.
  • Június 20.
  • Június 21.

10:00

Gyárlátogatás az Opel szentgotthárdi gyáregységébe

A gyárlátogatás során lehetőség nyílik az automata gyártósorok megtekintésére, mely sorokon a motorok 3 fő komponensét gyártják: blokk, főtengely és hengerfej. Továbbá a szerelősorok bemutatására is sor kerül, ahol főleg emberi munkával állítják össze jelenleg a „Flex”, év végétől pedig a PSA „EB” motorjait. Ipar 4.0 témában „adatkezelés az iparban” címmel hallhatunk egy rövid élő prezentációt.

10:00

Gyárlátogatás a Roto Elzett Certa lövői gyáregységébe

Mindenhol, ahol az ablak- és ajtótechnológia szóba kerül, nagy valószínűség szerint találkozhatunk a Roto nevével, a Roto Elzett Certa Kft-hez látogató vendégek pedig megtekinthetik ennek a cégcsoportnak a legnagyobb gyártóbázisát. A program egy rövid prezentációval indul, melyben összefoglalót kapnak az Ipar 4.0 mintagyári esettanulmányokból, (MES, kis sorozatú gyártás, Prediktív karbantartás, stb.). Majd az ezt követő gyárbejárás során megtekinthetik bemutatott megoldásokat a gyakorlatban is, illetve betekintést nyerhetnek a modern ajtó- és ablakvasalat gyártás folyamatába a sajtolástól, szerszám karbantartáson át összeszerelésig és csomagolásig.

10:00

Gyárlátogatás a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. üzemébe

Az 1826-ban alapított Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. napjainkban a világ porcelángyártásának élvonalába tartozó társaság, amelynek hagyományőrző, stílusteremtő, hungarikumnak minősülő termékei a világ minden táján elérhetőek.

A látogatás során a résztvevők bepillanthatnak a manufakturális gyártás titkaiba, megismerkedhetnek a Manufaktúrát érintő XXI. századi olyan kihívásokkal, mint pl. a digitalizáció, a virtuális valóság, a technológiai fejlődés, a gyorsaság. A látogatás során bemutatják, hogy miként ötvözik a tradíciót, az innovációval, hogyan integrálják működésünkbe a XXI. század műszaki vívmányait megőrizve alapvető értéküket, a manufakturális jelleget. Valamint fény derül rá, hogy miként alakítják ki egy modern, XXI. századi „Manufaktúra 4.0” működést.

14:00

Regisztráció - Spirit Hotel, Sárvár

15:00

Szakmai workshop: MES és ipari adatelemzés - Ivan Nekrasov, GE Digital

A workshop részleteivel hamarosan jelentkezünk.

15:00

Szakmai workshop: Folyamat-felfedező interaktív workshop - Hogyan találjuk meg a szoftverrobotokkal automatizálható folyamatokat? - CloudStorm RPA

Cloudstorm RPA

A szoftverrobotok segítségével történő irodai automatizáció sikerének alappillére, hogy azonosítsuk az erre legmegfelelőbb folyamatokat. A CloudStorm interaktív workshop keretein belül mutatja be azokat a szempontokat, módszereket, amelyek segítenek az azonosításban.

15:00

Szakmai workshop: Tipikus vezetői döntési helyzetek az Ipar 4.0 világában - DELL Technologies

Amikor egy gyártó vállalat elindul az Ipar 4.0 útján, akkor számos olyan döntési helyzettel találja szembe magát, ahol nem csak, hogy nincsenek egyértelmű válaszok, de néha még a kérdéseket/dilemmákat sem könnyű megfogalmazni. Workshop első felében ezeket a döntési szempontokat vesszük sorba, tárjuk fel és akár egészítjük ki őket közösen majd a workshop második felében több csoportban nézzük át a kiválasztott legfontosabbakat pro és kontra érvek alapján. A közös gondolkodást a második felvonásban helyi pálinkakülönlegességekkel is segítjük.

16:30

Szakmai workshop: hálózatmenedzsment és kiberbiztonság a gyárakban - Melegh György, Com-Forth

A workshop részleteivel hamarosan jelentkezünk.

16:30

Interaktív workshop: üzemi adatgyűjtés és edge computing - Sós András, Com-Forth

Com-Forth Kft.

Hozd el laptopodat, és próbálj ki modern eszközöket, melyek rendelkezésre állnak üzemi adatgyűjtési alkalmazásokhoz, legyen szó helyi edge computing vagy felhő-alapú megoldásról!

A workshopot Sós András, alkalmazásfejlesztő mérnök és Kis Gergely Ádám, üzletfejlesztési menedzser (Com-Forth Kft.) tartják.

18:30

Állófogadás, moderált "icebreaking" beszélgetések

A icebreaking beszélgetések részleteivel hamarosan jelentkezünk.

8:15

Regisztráció

9:15

Köszöntő - Bóna Péter, Com-Forth

9:30

A TOP5 hazai ipar 4.0 technológiai trend bemutatása - mítoszok nélkül - Bóna Péter, Com-Forth

Bóna Péter, Com-Forth

Az előadásom során globális piaci elemzők előrejelzéseit, nemzetközi trendeket és saját tapasztalatainkat összegezve tekintem át a hazai gyártó vállalatok szempontjából legfontosabb, az ipar 4.0-hoz kapcsolódó legfontosabb technológiai trendeket. Betekintünk a hype mögé, mítoszok nélkül, a realitás talaján.

9:55

Digitális szemlélet - Virág Aladár, T-Systems

Virág Aladár, T-Systems

A veszteségmentes gyártás -és értéklánc alapja a valósidejű, megbízható első generációs adatok  közvetlen összekapcsolása az üzleti kulcsmutatókkal.

Az ipari informatikától az értékáramon keresztül jutunk el az üzleti intelligenciához, ezt az egészet rendszerintegrátori technológiai burokba érdemes helyezni, hogy új innovatív megoldásokkal tudjuk feloldani a szűkkeresztmetszeteket.

10:20

Digitális ipari trendek - Rab Gergely, Dell Technologies

Rab Gergely, Dell Technologies

10:45

Kávészünet, kapcsolatépítés

11:20

Molnár István (Continental) előadása - esettanulmány bemutatása

11:45

Adatelemzés az iparban - Sós András, Com-Forth

12:10

Ipar 4.0 és fejlett analitikai projektek a Richter Gedeon Nyrt.-nél - dr. Tóth Martin, Richter Gedeon Nyrt.

dr. Tóth Martin, Richter Gedeon Nyrt.

Előadásomban bemutatom  a Társaság Ipar 4.0 programját és stratégiáját, valamint az ebbe illeszkedő fejlett analitika projektjeinket. Utóbbiak kapcsán szó lesz többek között prediktív karbantartásról, üzemi dashboarding rendszer kialakításáról és gyártás optimalizációról ML algoritmusok segítségével.

12:35

Mesterséges intelligencia a gyártásban - Pintér Sándor, SAS

Pintér Sándor, SAS

Lehetőségek és kihívások a fejlett analitikai megoldások gyakorlati alkalmazásában.

13:00

Büféebéd

14:10

Modern manufaktúra a XXI. században – Manufaktúra 4.0 - Dr. Ködmön István, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

Dr. Ködmön István, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

Előadásban bemutatjuk, hogy:

· mit jelent a XXI. században egy manufakturális gyártás,

· milyen kihívásokkal szembesül a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

· hogyan integrálja működésébe, megtartva manufakturális mivoltát, korunk ipar 4.0. megoldásait

· hogyan építünk egy modern manufaktúrát, melyet analóg módon Manufaktúra 4.0. kifejezéssel jellemezhetünk.

14:35

How the Cloud, IOT, Blockchain and Artificial Intelligence are moving manufacturing organizations to a 4th Industrial revolution? - Eric Prevost, Oracle

Eric Prevost, Oracle

15:00

Technológiai trendek szerepe az ipari képfeldolgozásban - Németh András, Dolphio Technologies

Németh András, Dolphio Technologies

A népszerű technológiai trendek és az egyre újabb, aktuálisan felkapott technológiák mára természetes részét képezik nem csak a szakmai beszélgetéseknek, de majdhogynem a közbeszédnek is. A Mesterséges intelligencia, Felhő, 5G, IoT lassan már lejárt lemez ha hírként nézzük, így természetes, hogy egyre többször merülnek fel ezen kulcsszavak az ipari alkalmazások kapcsán, ötlet vagy konkrét felhasználói igény formájában. Az előadás célja, hogy áttekintse ezen technológiákat így különösen az MI és Cloud alkalmazhatóságát, előnyeit és gyakorlati korlátait az ipari képfeldolgozás (Machine Vision) megoldások szemszögéből.

15:25

Kávészünet, kapcsolatépítés

15:50

Ipar 4.0 gyakorlati megoldás egy innovációs ökoszisztéma szemüvegén keresztül - Illyés Péter, IQ Kecskemét

Illyés Péter, IQ Kecskemét

Az IQ Kecskemét Kft által kialakított innovációs ökoszisztéma kerül bemutatásra az előadás első felében. A második részben pedig egy „házilag” kialakított MES rendszert lehet élőben megtekinteni, mint ezen ökoszisztéma egyik termékét. Ipar 4.0 megoldás kis budget-vel.

Az előadás során megérthetjük, miért fontos és hasznos egy középiskolai duális képzésben aktív szerepet vállaló vállalati tanműhely, egy innovatív klaszter, egyetemi együttműködés, valamint egy 3D kreatív tér összekapcsolása.

16:15

Eredmények futószalagon - Tunkel Richárd, REACH

Tunkel Richárd, REACH

Digitális ikerpár létrehozásának kihívásai illetve a megvalósítás bemutatása annak kiemelésével, hogy hol lehet ezzel a megoldással valódi üzleti értéket realizálni.

16:40

The fourth industrial revolution is here - Are you ready? - Thomas Schulz, GE Digital

Thomas Schulz, GE Digital

17:10

A konferencia első napjának zárása

17:10

Wellness, networking

19:30

Gálavacsora

6:45

Reggeli futás az ipar 4.0-ért

8:30

Regisztráció, networking

9:00

Másnapi köszöntő

9:15

Esettanulmány: Ipar 4.0 tapasztalatok bevezetés után HBPO GROUP területén - Kínától Mexikóig - Gulyás Gábor, HBPO

Gulyás Gábor, HBPO

20 gyár több, mint 700 termelő állomása digitálisan összekötve és vezérelve:

  • Mi az igazi kihívás a bevezetés során?
  • Milyen nehézségek lépnek fel a bevezetés után?

9:40

Esettanulmány: BigData elemzés – csontvázak a szekrényben - Vincze Attila, Arconic - Köfém Kft.

Vincze Attila, Arconic - Köfém Kft. Keréktermék Üzletág

Minden Big Data elemzés sikerre van ítélve? Igazából mikor sikeres egy Big Data elemzés? Gyakorlati tapasztalatok lezárt és éppen folyamatban lévő elemzésekről.

10:05

Panel beszélgetés - adatelemzés, Big Data, Machine Learning, AI

A résztvevőkkel az adatok összegyűjtéséről, felhasználásáról és biztonságáról fogunk beszélgetni, továbbá bepillantunk a Big Data, Machine Learning és AI övezte hype mögé is.

Résztvevők:

  •  Vincze Attila, IT&ABS Manager - Arconic - Köfém Kft. Keréktermék Üzletág
  • Sós András, Alkalmazásfejlesztő mérnök - Com-Forth Kft.
  • Biró Szabolcs, Lead Data Scientist - Hiflylabs
  • Pintér Sándor, Értékesítési vezető - SAS
  • Tunkel Richárd, Műszaki igazgató - REACH
  • Veress Sándor, szenior üzletfejlesztési és innovációs szakértő - T-Systems

11:05

Kávészünet, kapcsolatépítés

11:35

Esettanulmány - Egy új félautomata szerelősor bevezetésének tapasztalatai az ipar 4.0 jegyében a Festonál - Fazekas Árpád, Festo-AM Kft.

Fazekas Árpád, Festo-AM Kft.

Az új félautomata szerelősoron - ahol számos ipar 4.0 témakörébe tartozó megoldást alkalmazunk - operátorok és robotok együtt dolgoznak. A humán munkaerőt különböző digitális megoldásokkal támogatjuk a minél hatékonyabb munkavégzés érdekében. A szerelősor áttekintése után ezeket az innovatív megoldásokat fogom bemutatni.

12:00

A munka világának jövője az automatizáció tükrében - Salamon Dávid, CloudStorm RPA

12:10

Panelbeszélgetés: A munka világának jövője az automatizáció tükrében

A Smart Factoryn a sok technológia és esettanulmány után - az emberé a főszerep, hiszen akik bevezetik az ipar 4.0-hoz kapcsolódó rendszereket, akik használják, akiken ezt számon kell kérni, akiknek meg kell tanulniuk automatizált rendszerekkel, robotokkal, dashboardokkal és különböző digitális eszközökkel együtt dolgozni, ők mind emberek. Nem egyszerű a helyzete sem a vezetőknek, akiknek be kell vezetni ezeket a megoldásokat, sem a felhasználóknak, akik számára felborul a napi rutin, és máshogy kell végezniük a munkájukat, mint eddig.
 
A panelbeszélgetésen ezt a témát fogjuk kivesézni, Salamon Dávid moderálásával.
 

Résztvevők:

  • Forgács Judit - fOrgXpert
  • Laczkó Katalin - Jabil Circuit Hungary
  • Baráth Barbara - Green Fox Academy
  • Pulay Gellért - IThon.info
  • Fazekas Árpád - Festo-AM Kft.
  • Márton Miklós - Vivelab Ergo Kft.

13:10

Büféebéd

14:10

A konferencia zárása

Idén se hagyd ki!

A regisztráció termelő vállalatok ipar 4.0-val foglalkozó delegáltjai számára ingyenes. Az ingyenes részvétel feltételeiről bővebben a regisztrációnál írunk.

Praktikus információk

[Hol leszünk?]

Helyszín

A 2008-ban nyílt sárvári Spirit Hotel Thermal Spa Magyarország legexkluzívabb 5 csillagos szállodája, mely a festői hét tó közvetlen szomszédságában található. Keleties stílusú szobákkal, mintegy 10000 m2 alapterületű Oázis wellness- és fürdőrészlegével, valamint gyógyászati központjával várja vendégeit.

Megközelítés Megközelítés

Budapest felől az M7-es autópályán Balatonakarattyáig, onnan Litér (710-es út), valamint Veszprém irányába a 8-as és 84-es főutakon, vagy az M1-es autópályán Győr irányába a Szombathely, M86-os lehajtóig, onnan az M86-os gyorsforgalmi úton Sárvárig.

Szállás Szállásfoglalás

Kérjük vedd figyelembe, hogy a konferencia belépői nem tartalmazzák a szállás díját. Szállásfoglalásra önköltségen itt van lehetőséged. Kedvezményes szobaárak: br. 30.900,- Ft / fő / éj Prémium kétágyas szobában, br. 36.900,- Ft / fő/ éj Prémium egyágyas szobában

Dress code Dress code

Business Formal vagy Business casual

Állítsd össze a saját konferencia-programodat!

[Smart Factory Coordinator]

Calendar

A webalkalmazásban kiválaszthatod, hogy mely előadásokon és szakmai programokon szeretnél részt venni, valamint megbeszéléseket egyeztethetsz le a konferencia többi résztvevőjével.

Támogatók

[Kiemelt partnereink]

Támogatók